|
BKV sztrájk - 2010. január 12.
2010.01.11. 13:56
Kedves toldys diákok, kedves szülők!
Mint a sajtóból értesülhettünk, a BKV egyes szakszervezetei 2010. január 12-re, keddre egész napos sztrájkot hirdettek. A folyó tárgyalások eredményeként elképzelhető, hogy a közlekedési sztrájk elmarad, ugyanakkor fel kell készülnünk egynapos vagy hosszabb idejû a munkabeszüntetésre is.
A legutóbbi hasonló közlekedési sztrájkot megelőzően felmértük, hogy tanulóink hány százaléka tud a sztrájk alatt részt venni a tanításon, ennek eredményeként a tanítást akkor kb. 75%-os részvétel mellett sikerült megtartanunk.
Mindezek alapján most, 2010. január 12-én nem látom szükségét tanítási szünet elrendelésének, vagyis az említett nap, illetve a sztrájk elhúzódása esetén az ezt követő tanítási napok rendes tanítási napnak számítanak. Aki az esetleges sztrájk miatt mégsem tudna a tanításon részt venni, annak a hiányzását a szülő a szülői kereten felül is igazolhatja.
Ugyanakkor a sztrájk elhúzódása esetleg újabb intézkedést tesz szükségessé, amit közleményben fogunk tudatni, ezért kérem, hogy rendszeresen figyeljék az elektronikus naplót illetve az iskola honlapját!
Budapest, 2010. január 11.
Üdvözlettel:
Porogi András igazgató
|